A laboreredményekkel kapcsolatban sokaknak az a lelet ugrik be, amelyeken a csillagok számát kell ellenőrizni. Minél kevesebb van belőle, annál egészségesebbek vagyunk, gondolhatnánk jogosan. A funkcionális labordiagnosztika ennél jóval részletesebb eredményeket közöl. Segítségével olyan folyamatokra derülhet fény már korán, amelyek hagyományos módszerrel csak évekkel később lesznek kimutathatók. Nagyon sokszor már jelentkezik néhány tünet, csak senki nem gondol arra, hogy ezeket, az akár egészen apró funkcionális eltéréseket konkrét betegségekkel vagy diagnózisokkal párosítsa. Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttünk mindent, amit érdemes tudni erről az eljárásról.

Mi történik a funkcionális labordiagnosztika során?

Mint ahogy sem a betegnél, sem az állapotfelmérések során nem a tüneteket gyógyítjuk, hanem az azok hátterében álló valódi okokat igyekszünk minden lehetséges eszközzel feltárni, ez egy fantasztikus plusz segítség mindehhez. Fontos hangsúlyozni, hogy sosem laborlelet vagy állapotfelmérő kérdőív diagnosztizálása történik, sőt, az első időszakban még csak nem is gyógyítás. A pácienst elemezzük minden tünetével, életkörülményeivel, nem egyszer környezetével együtt, ami együtt komoly tájékoztató támpont. Így sokkal könnyebben megállapítható, hogy milyen úton kell a gyógyítást a páciensnél elkezdeni és hogyan érdemes súlyozni az irányvonalakat.

Milyen területeket érint a diagnosztika?

Tíznél több olyan fontos terület van, amit ún. funkcionális működési indexnek nevezünk és a szervezet egyensúlytalanságára utal. Ide sorolandó például a hormonális, bélrendszer, a mellékvese, az epefunkció, az immunfunkció. Mindez kiegészül azokkal a működési indexekkel és tápanyag-, valamint speciális mikrotápanyag-indexekkel, amelyekből értelemszerűen a szervezet makro- és mikrotápanyag-hiányaira, igényére vonatkozóan kapunk részletes információt.

Milyen formában kapja a páciens a kiértékelést?

A kivizsgálást követően a páciens az általam és a szoftver segítségével elkészített körülbelül 25 oldalas írásos kiértékelést kapja meg, mely a különböző paramétereken kívül tartalmazza az egyes vérvizsgálati paraméterek funkcionális tartományát egyesével, gyakorlatilag a funkcionális optimumhoz képest történő eltérést, annak mértékét.
Végül, de nem utolsó sorban az írásos kiértékelés tartalmaz egy úgynevezett egyensúly-helyreállítási tervezetet is, ami egy irányvonal önmagában is, hogy az összes eddig felsorolt információ birtokában mely területek igényelnek beavatkozást és helyreállítást.

Mi a különbség a hagyományos és a funkcionális labordiagnosztika között?

A hagyományos laborértékek -tól-ig határa a teljes népesség vizsgált laborértékei alapján kerülnek meghatározásra. Vagyis ebbe beletartozik a teljesen egészséges egynapos csecsemő, a többféle krónikus betegséggel küzdő középkorú nő és férfi, valamint a 100 éves aggastyán is, akár egészséges, akár nem. Ez viszont korántsem jelenti azt, hogy az ily módon megállapított átlagértékek feltétlenül az egészség mutatói lennének, már csak azért sem, mert sajnos a civilizációs betegségek és krónikus betegségek egyre több és több embert érintenek. Így a tartományok egyébként egyre inkább ki is tolódnak.

Amikor már csillagozott az érték, már sokszor diagnózis is van a háttérben és mint derült égből a villámcsapás ébred rá a páciens, hogy esetleg komoly gond van. Mi is történik, amikor egy hagyományos szemlélettel gondolkodó orvos ránéz erre a csillagozott leletre? Vagy gyógyszert ír fel, vagy rosszabb esetben műtétet javasol, esetleg azt mondja, hogy egészségesebben kell étkezni, kerülni a stresszt, és sokat mozogni. A funkcionális laborértékelésben figyelembe vett értékek azonban alatta, vagy esetleg fölötte lehetnek a hagyományos tartománynak. Hiszen hisz éppen az a lényeg, hogy funkcionális alsó- és felső értékeket kell figyelembe venni. A szervezet ugyanis egyrészt ily módon jelez, hogy kibillent az egyensúlyi tartományból, akár tünetek nélkül is, másrészt pedig minél kisebb az eltérés ezektől az úgynevezett funkcionális tartományoktól, annál könnyebben és esetleg hamarabb visszafordíthatók a folyamatok.

Lássunk néhány példát!

Nagyon sok információt ad nekem a laborértékelés a létfontosságú mikrotápanyagok státuszáról a szervezetben. Hangsúlyozandó, hogy nem csak azokról a mikrotápanyagokról van szó, amiket effektíve mérni lehet a vérben, hanem amik hiányára, vagy többletére egyéb paraméterekből, összefüggésekből is következtetni lehet. A mikrotápanyagok szükségességét így szinte mindenkinél személyre szabhatjuk. Emellett a krónikus gyulladásokra is fényt deríthet a funkcionális labordiagnosztika. Mivel a krónikus gyulladás az alapvető civilizációs betegségek alapja, ezek a folyamatok önmagukban is kimerítik a szervezet tápanyag-raktárait, vagyis fontos, hogy az értékek a funkcionális optimumban legyenek, ne pedig „csak” a laboratóriumi normál tartományokban.
Sajnos a krónikus gyulladások és betegségek egyre fiatalabb korban jelennek meg, már nem érvényes az a kitétel, hogy a krónikus betegség a középkorúak és idősek betegsége.

A speciális mikrotápanyag-státusz is nagy hangsúlyt kap a diagnosztika során. E funkcionális értékek információkat ad arra nézve, hogy a mikrotápanyag-pótláson és az étkezésen kívül mik azok a súlyozott életmódpillérek, amelyekkel foglalkoznunk kell. Ide sorolandó például az alvás, a testmozgás és stresszmenedzsment is. Ugyanis a krónikus stressz komoly gondokat okozhat, hiszen a mellékvese számára a stressz egy táplálékintolerancia, egy vércukoringadozás, egy hormonális egyensúlytalanság, egy mikrotápanyag-hiány Éppen ezért nagyon sok információ nyerhető ebből a laborértékelésből. Mindez viszont csak az ionokbeli eltérésben nyilvánul meg, ám ha esetleg nincs csillag a leleten, nem is foglalkoznak vele.

Az írásos kiértékelés nyomán pedig a páciens elindulhat egy teljesen újfajta élet felé, hiszen nem lesz olyan területe a szervezetének, amely ne esett volna alapos vizsgálat alá a funkcionális labordiagnosztika segítségével.